Juhász Gergő és Krizbai Gergely kiállítása

"Juhász „Kaska” Gergővel ismeretségünk egészen kisgyerekkorunkig nyúlik vissza. Mivel anyáink ugyanazon munkahelyen, egy múzeumban dolgoztak, korán megismerhettük kiallitas meghivoegymást. Ugyanazokba a múzeumi táborokra jártunk nyaranta. Ezekre máig úgy emlékszik édesanyám, hogy amíg a többi gyerek szorgalmasan dolgozott a kiadott feladaton, addig mi sivatagbolygókról és különös – általában torz - világokról beszéltünk: „Mikor elmentem mellettetek mindig azt hallottam, hogy belekről meg férgekről volt szó … borzasztó” – meséli. Elmerültünk azokban a terekben, amik a lehető legmesszebb álltak mindentől, ami „normálisnak” mondható.
Aztán úgy alakult, hogy sokáig nem tartottuk a kapcsolatot. A múzeumi táborokból ugyanis kiöregedtünk, így a találkozások ritkultak, majd szinte teljesen eltűntek. Idővel csak érintőleges „Fú de rég beszéltünk, kéne majd valamikor!” -ok  maradtak. Eltelt így vagy öt év.
Ugyan mi nem tudtuk, de egymástól függetlenül, párhuzamos utakat jártunk. Hasonló következtetésekre jutottunk, hasonló élmények útján, hasonló témákban. Mindkettőnk megtalálta a képregény, a street-art és a képgrafika műfaját. A világok, amiket lefestettünk akarva-akaratlan rímeltek egymásra. Gergő és én is hasonló forma- és színvilágot éreztünk sajátunknak. Erre újra és újra rácsodálkoztunk egymás kiállításain. Ez persze még kevés volt a barátságunk újjáélesztéséhez, de mindenesetre elkezdtük követni egymás munkásságát.
Valójában a Villanyzene nevű, közös szervezésű buli-sorozat volt az, amiben hosszú idő után együtt dolgoztunk. Alkalmunk nyílt újra megismerni egymást. Ez vezetett ehhez a kiállításhoz, és azokhoz a közös munkákhoz, közös képregényekhez, amik jelenleg is megszülető félben vannak.

Világaink fejlődése tehát párhuzamos, Parallel, és folyamatos."

Krizbai Gergely

Krizbai Gergely
1988.október 17.
honlap: http://www.krizbo.com/

krizbo avatarÖnálló kiállítások:
2008 Nagytarcsa, Falumúzeum: BlogArt című kiállítás
2009 Szentendre, Dalmát Kávézó: Kapcsolat nélküli munka című kiállítás
Csoportos kiállítások:
2005 Szentendre, Vajda Lajos Stúdió: Apák és fiaik
2006 Szentendre, Művészet-Malom: II. Manófesztáció
2007 Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium könyvtárában fotó kiállítás Deim Balázzsal
2009 Szentendre, P’Art mozi: Helytörténeti fotópályázat kiállítása
2009 Budapest, Montázs Teaház és Galéria: Parallel, Juhász Gergővel
2009 P’Art mozi, Fotópályázat győzteseinek kiállítása
Díjak, eredmények:
2007 Finnország, Ekenas, European People Festival rajzversenyén első helyezés
2008 Novus Gimnázium rajzpályázatán a „Legdrámaibb alkotás” díja
2009 Szentendre, P’Art mozi Fotópályázatán kategória győztes
Publikációk:
2009-től a Minion képregények rajzolása, riportok és fotók készítése majd a címlap tervezése a Szentendre és Vidéke című hetilapnak

Juhász Gergő
1987 Július 31.
honlap: http://forgacsoltkult.blog.hu/

kaska avatarKiállítások:
2009. Szentendre: II. Eleven Kert
2009. Szentendre, SZAFT: Szabadtéri templomdombi tárlat
2009. Szentendre, Városháza: Villanyzene III.
2009. Szentendre, Vajda Lajos Stúdió: Versus
2009. Budapest, Gödör Klub,: U. A.
2008. Szentendre, Vajda Lajos stúdió: A nap, B nap, C nap,
2008. Szentendre, X. Nemzetközi Performance és Nehéz zenei fesztivál
2008. Szentendre, Eleven Kert
2008. Szentendre, Művészet Malom: Tanévvzáró kiállítás
2008. Szentendre, Ulcisia Castra: Axiómák
2007. Budapest, Sirály Kávézó: Bűn       
2007. Budapest, Duna Palota, Természetábrázolás a graffitiben
2007. Szentendre, Postás-strand, III. Manófesztáció
2007. Szentendre, MűvészetMalom, 8. Eleven Fesztivál
2007. Budapest, Gödör Klub, 3. Magyar Képregény Fesztivál
2006. Szentendre, P’Art Mozi: Aki nem robot, az szörny
2006. Szentendre, MűvészetMalom: II. Manófesztáció
2006. Szentendre, Barcsay Általános Iskola: Szárnyalás              
2005. Budapest, Kuplung: Kor/határ
2005. Szentendre, Barlang: Generációk hangjai
2005. Szentendre, I., MűvészetMalom: I. Manófesztáció
2005. Leányfalu, Művelődési ház: Kortársokk
2005. Szentendre, Avakum Kávézó: Koncepció felett
2005. Budapest, epocha-záró kiállítás, Óbudai Waldorf Iskola: Agymosás
2004. Szentendre, Avakum Kávézó: Sárga Mikulás
2001. Szentendre, MűvészetMalom: AGY-kiállítás
Események
2006-ban a Magyar Képregény Akadémia tagja
2007-ben belép a Forgács Egyesületbe
2008-ban megnyeri a Posztpályázatát és így részt vesz a Pécsi képregény- workshopon
2009-ben elvégezi az Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskola képgrafikai szakát