Máthé Ivett kiállítása

Máthé Ivett1985. október 10.-én születtem Budapesten. Négy éves koromig Rákoskeresztúron laktunk, majd 1989. februárjában költöztünk Fótra.


A gesztenyés óvoda után 1992-ben kezdtem meg tanulmányaimat a Garay János Általános Iskolában, ahol már első osztályban beiratkoztam Katona Béláné rajzszakkörébe, mely támogatottság és érdeklődés híján egy év után bezárt.


Aztán ötödikes koromban kezdetben átjártam a Fáy iskola kerámia körébe, majd később egy véletlen folytán ismerkedtem meg Lőrincz Vitus festőművésszel, aki felkarolt és négy éven át foglalkozott velem. Ő készített fel a középiskolai felvételire és megismertetett a rajz mellett az agyagozással, a fafaragással és a tűzzománcozással.
máthé ivett plakát
Így sikerült felvételt nyernem a Fóti Népművészeti Szakközépiskolába kerámia szakra, ahol a művészeti tanulmányaimat folytattam Kiss Eszter, Koncz Gyöngyi rajz, illetve Bánsághi Judit és Lovasné Kiss Ilona szakmai tanárnők kezei alatt.

Az egyetemi felvételi előtt újra elkezdtem különórákat venni rajzból, először Szécsi Katalinnál, majd a Nemzeti Galéria kör két jeles művésztanára Sinkó István és Lajta Gábor foglalkoztak/ foglalkoznak velem. Immáron hatodik éve a nemzeti galéria kör tagja maradtam.

Remek mestereimnek köszönhetően második nekifutásra fel is vettek a Moholy- Nagy Művészeti Egyetemre (Volt Iparművészeti Egyetem), ahol idén tavasszal végeztem szilikátipari tervező művész (kerámia) szakon.

Pályázatok:

„Fóti Körkép” 2000.
Föld Napi rajzverseny 2000.
Orsz. Betlehemi Jászol Pályázat 2000. és 2001.
Zánkai „Szivárvány 2002”
„Az Én Parlamentem” c. pályázat 2002.
Zalaegerszegi Vándorlegény pályázat 2003.
„Fóti táj” c rajzpályázat 2004.
Uniós Rajzpályázat 2005.
József Attila rajzpályázat 2005.
„Ismerjük meg Fótot” c. pályázat 2005.

Kiállítások:

Záró kiállítás az Iskolában 2001./2002.
Iskolai Kiáll. Bársonyterem 2003./2004.
Vizsgakiállítás 2005.
Jubileumi kiáll. Gödöllő 2003.
Néprajzi Múzeum Kiállítás 2003.
Nemzeti Galéria kör záró kiáll. 2005.-2007.
Egyetemi nyílt-napi kiállítás 2006.
Spanyol körkép” Spanyolország 2004.
Fót bemut. kiáll. MNM. 2007.